Kiskarácsony

Barangolások - Sárvár, Sümeg

Barangolások - Mártély

Magyarországi barangolásainkon készült hangulatképek, minden különösebb kommentár nélkül. Először Mártély...

Gésa

Szóval a gésás sorozat... Ahogy írtam korábban, játék volt a lemenő nap fényeivel, és én nagyon élveztem játszani, még akkor is, ha kissé kényelmetlen volt távkioldó híján a házilag barkácsolt fotóállvány és a fal között szaladgálni jópár alkalommal. De talán megérte. :)

Indián nyár

Az első és egyik legkedvesebb sorozatom, még akkor is, ha ezek azért még nagyon szárnypróbálgató képek. Azért is szelektáltam most erősen, eredetileg több kép alkotta a szériát Az első fotó nem is tartozik szorosan ide, hiszen nem ott készült, ahol a többi. Utóbbiak ugyanis egy régről ismert, kedves gyermekkori emlékeket idéző kirándulóhelyen örökítődtek meg. És hát most, így az őszelőn aktuálissá vált a cím... indián nyár: még egy darabka nyár az őszben, fakó, búzaszőke búcsú az útrakelő vándormadarakkal.

A függöny és árnyéka...

... vagyis játék a mintákkal és még inkább a fényekkel. Fentebb az árnyék, lentebb az árnyékot adó függöny. Igazából csak ennyi volt a cél, amiből végül a gésás sorozat is lett, de arról majd később. Délután ilyen gyönyörű fények közt dolgoztam hajdanán, sokszor egészen addig, amíg besötétedett... és akkor cipeltem haza a munkát. Évekig éltem így, és ma már sokkal bizonytalanabb vagyok ennek -is, mint bármi más dolognak- a minősítésében... annyi biztos, szükséges volt, hogy oda jussak, ahol épp vagyok.

És mivel ma amúgy is márais napom van, álljon itt egy idézet tőle:


"Van egy ilyen szelíd nyári világ, málnaszörppel, aludttejjel, citromos vízzel. Aztán van egy másfajta, tűzvésszel, vérrel, kéjgyilkossággal. Valahol a két világ között élek, málnaszörpöt szopogatok, s közben várom a tűzoltókat vagy a detektíveket."

Négy év két hónap két nap

"Nem várhatjuk el a boldogságunkat, mert az nem olyan, amit megérdemlünk."

Hurrá, nyaralunk!

Idén a Bükkben és a Balaton-felvidéken. Íme néhány hangulat kép, kommentár nélkül:

Az arcokról

Eleinte, mikor fotózni kezdtem, valahogy azt gondoltam, mennyivel jobb makrózni vagy a természetet fotózni, mint az embert. Aztán egészen gyorsan rájöttem, hogy valószínűleg nincs érdekesebb és kimeríthetetlenebb téma, mint mások fényképezése. Azon kaptam magam, hogy az akkoriban még sűrűbben látogatott fotós site-okon is rendre szinte csak portrékat, vagy "emberes" képeket nézek. Sajnos, persze, egyáltalán nem egyszerű téma ez... sőt. Annyi lehetőség van az arcokban, mégis viszonylag ritkán érzem, hogy sikerült visszaadni a képen a képmást.

Szóval meg kell mondjam, nem is sok próbálkozásom van, és nem is tudom, van-e köztük igazán jó. Pedig a téma miatt nem kell kilométer ezreket utazni, vagy különleges felszerelést venni... csak épp sokkal több emberi tényezőt kell meríteni hozzá.

Marginal note

... azaz széljegyzet. Nagyon (meg)szerettem ezt a sorozatot. Ahogy készült, alakult (akkor még értettem egy kicsit az utómunkához). A képek egy napon készültek, egy szürkés, esős napon, egy fotózós kiránduláson. Valahol az Alföld egyik déli sarkában. A széleken... marginálisan.

És valahogy ma érdekes aktualitása is lett ennek a mindentől távoli gondolatnak... egy nagyon is régi, talán még szinte gyermekkori gondolatnak. Hogy el kellene menni messze, valahová nagyon el, ahol lehet élni, részeseként nézni az élő alakulását, életet adni, vetni, nevelni, aratni...

Annyi a világ...

Az utóbbi napokban merült fel bennem,hogy ismét el kellene kezdeni a fotózást. Egészen pontosan komolyabban folytatni. Még pontosabban a képeket valami módon rendezetten, de mégsem egy mereven felépített tematika szerint közzétenni. Erre persze jó lenne egy képtár, de az nem elégíti ki a kommunikációs kényszeremet. :-)

Szóval itt a blog... és ez elég laza és elég kötetlen is ahhoz, hogy kellő mozgásteret adjon a mondanivaló csapongásához. Majd elválik, mi lesz belőle, van-e értelme ennek, működik-e úgy, ahogy elképzelem.

Egyébként is érdekes kettősség számomra most ez a nyár vége... majdnem nyár vége. A nyaralás feltöltött élményekkel és persze fotókkal, viszont aki ismer, az tudja, hogy én ilyenkor már a közelgő ősz miatt búsulok, ami most sem ígérkezik könnyebbnek, mint eddig.

Szóval most először, indítóként csak ez az egy fotó -ami a közös blogbejegyzés-cím apropójául szolgált :-)- egy Tihany feletti fogadó teraszáról, háttérben a tó, a hold, az este fényei... Csodálatos panorámájú és hangulatos hely volt, a Balaton felvidéken töltött nyaralás utolsó estéjének helyszíneként. Csak néhány nap volt, mégis nagyon elevenen él és fog is élni bennem a hely. Kishazánk szinte egyetlen olyan szeglete (mindenesetre egy a nagyon kevés közül), ahol az ember úgy érzi, itt lehet még Emberként élni... egyáltalán, lehet úgy élni, amit álmaimban elképzelek Életnek. Ma éjjel amúgy is valami nagyon furcsa és különös álmom volt: feküdtem a tenger sekély vizében és beborítottak a hullámok. Megengedtem magamnak az érzést, hogy elsüllyedjek a sekély vízben, és már nem lehet tenni ellene...

De ki tudja, talán csak azért volt az egész, mert hosszú évek óta végre megint úsztam a Balatonban... Meg persze sétáltam a Tagore sétányon és Szentbékkálla kis utcáin, hallgattam tárogató muzsikát meg tücsköket és a lovak nyerítését, és megpróbáltam mind ennek egy kis szeletét megörökíteni, bár enélkül is tudom, hogy holnaptól hol, és főként hogyan szeretnék élni... mert végülis tényleg annyi a világ, amennyit beletöltünk.